Győr a folyók városa, legalább is sokan ismerik így Nyugat Magyarország egyik kereskedelmi központját, mely sokáig ipari centrum is volt, sőt katonai védelmi vonalként is sokszor szerepelt a történelemben. Része egy aranyháromszögnek is, hiszen félú

Bevásárló és Tematikus utcák, üzletutcák, főutcák nem csak Budapesten, hanem az ország több pontján is megtalálhatók. Azonban jelen pillanatban szervezeti formában csak Győrben van testvér szervezetünk. Az alapítványt a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége 2007-ben alapította.


Az alapítvány tevékenységei:

  • Együttműködés kialakítása más, hasonló célokat megfogalmazó állami, önkormányzati és civil szervezetekkel, közös kiadványok kiadása, közös programok szervezése;
  • A hagyományokra épülő belvárosi kereskedelmi kultúra megőrzése, közös kampányok, programok szervezésével, és kiadványok terjesztésével;
  • A belvárosi kereskedelmi hagyományokat őrző üzlet üzemeltetők közös reklám és marketing tevékenységének segítése, kulturális örökség megőrzése, közreműködés e tevékenységek megszervezésében.

Legnépszerűbb élmények

Összes
Ráday Utcai Színházak Találkozója 2026
nov 03
Ráday Utcai Színházak Találkozója 2026
Budapest
IX. Ráday utca
Ráday Utcai Színházak Találkozója 2026
Drágakővizsgálat élőben Hári Anikóval
nov 06
Drágakővizsgálat élőben Hári Anikóval
Budapest
Hári Ékszer (1055 Budapest, Falk Miksa u. 14.)
Drágakővizsgálat élőben Hári Anikóval
LÉGY EGY KICSIT OFFLINE - FÜLI WORKSHOP –Generációkat összekötő alkotás, ahol a mobil kikapcsolva marad
nov 06
LÉGY EGY KICSIT OFFLINE - FÜLI WORKSHOP –Generációkat összekötő alkotás, ahol a mobil kikapcsolva marad
Budapest
Lucky Shepherd Designer Store (1027 Budapest Fő utca 63-65.)
LÉGY EGY KICSIT OFFLINE - FÜLI WORKSHOP –Generációkat összekötő alkotás, ahol a mobil kikapcsolva marad
Kapcsolódj offline! – III. BUM Workshop Fesztivál Sopronban a KocKávézóban
nov 06
Kapcsolódj offline! – III. BUM Workshop Fesztivál Sopronban a KocKávézóban
Sopron
KocKávézó (9400 Sopron, Várkerület 77.)
Kapcsolódj offline! – III. BUM Workshop Fesztivál Sopronban a KocKávézóban
WF 2026 - Minden, amit eddig nem mertél megkérdezni a családállításról
nov 06
WF 2026 - Minden, amit eddig nem mertél megkérdezni a családállításról
Sopron
KocKávézó (9400 Sopron, Várkerület 77.)
WF 2026 - Minden, amit eddig nem mertél megkérdezni a családállításról
Kreatív Adventi Alkotóműhely Zuglóban
nov 06
Kreatív Adventi Alkotóműhely Zuglóban
Budapest
Zuglói Pagony (1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 20.)
Kreatív Adventi Alkotóműhely Zuglóban
DEKUPÁZS, a megunhatatlan…! - Sopron
nov 06
DEKUPÁZS, a megunhatatlan…! - Sopron
Sopron
D-MET (Magyar Egyedi Termékek boltja) Sopron, Torna utca 8.
DEKUPÁZS, a megunhatatlan…! - Sopron
Alkoss kedvedre! a D-MET-ben
nov 06
Alkoss kedvedre! a D-MET-ben
Sopron
D-MET (Magyar Egyedi Termékek boltja) 9400 Sopron, Torna utca 8.
Alkoss kedvedre! a D-MET-ben
WF 2026 - LEGO Hőslény plakátprojekt díjkiosztó és adománygyűjtés
nov 06
WF 2026 - LEGO Hőslény plakátprojekt díjkiosztó és adománygyűjtés
Sopron
KocKávézó (9400 Sopron, Várkerület 77.)
WF 2026 - LEGO Hőslény plakátprojekt díjkiosztó és adománygyűjtés
Kalandos Festőkuckó - Ki lakik a nádasban?
nov 06
Kalandos Festőkuckó - Ki lakik a nádasban?
Sopron
Fertő-táj - Kalandbirodalom (9431 Fertőd, Bartók Béla utca 6.)
Kalandos Festőkuckó - Ki lakik a nádasban?

Aktuális események

Könyvbemutató: Férfiak Győrben - Városunk történetének formálói
nov 07
Könyvbemutató: Férfiak Győrben - Városunk történetének formálói
Győr
Győri Nemzeti Színház (9022 Győr, Czuczor Gergely u. 7.)
Könyvbemutató: Férfiak Győrben - Városunk történetének formálói
Angyalok a Belvárosban 2026 - Jótékonysági Adománygyűjtés Győrben
dec 05
Angyalok a Belvárosban 2026 - Jótékonysági Adománygyűjtés Győrben
Győr
9022 Győr, Széchényi tér
Angyalok a Belvárosban 2026 - Jótékonysági Adománygyűjtés Győrben
aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik